DDD – DXN Dynamic Day

DDD-DXN Dynamic Day

Eljött az ősz, és a szokásos DXN szeminárium, de most először kapta a DDD nevet, azaz a DXN Dynamic Day nevet, ami a nap előadásaira és előadóira is utalt. Ugyanis egy nagyon jó kis motiváló és tanító nap volt a mai szombat, ami segít a dinamikus fejlődésünket.

Az előadás sorozatot Bojtos Zoli nyitotta Peter Ludwig könyve alapján tartott vége a halogatásnak című előadásával. Zolitól megszokott igazán izgalmas és a figyelmet végig fenntartó, igazán motiváló és a könyvhöz is kedvet kapó előadást hallhattunk. Rögtön meg is vettem a könyvet.

Aztán Faragó István mesélte el az első maraton futásának történetét. Ami igazán érdekes és érzelmes volt számomra azért is mert annak ellenére, hogy nagyon nem voltam oda a futásért a nyáron a nyaralás alatt szinte minden nap futottam. Én ugyan csak 6,5 km-ig jutottam, de igazán kíváncsi lennék, hogy mennyit bírnék, bár Pistit meghallgatva, biztos nem lenne egyszerű még a félmaratont sem lefutni. Persze rengeteg felkészülés kellene hozzá.

A szünet és a minősülések átadása után Bussy Sanyi tartott egy igazán érdekes és hozzám közelálló témájú előadást. Az emberközpontú hálózatépítésről. Bár nem ő a szponzorom, de nagyon sok hasonlóságot és párhuzamot vélek felfedezni az ő és az én hozzáállásomon.

Az ebédszünet után a minősülések és az általam legjobban várt előadást is meghallgattuk. Nevezetesen Tonk Emiltől a Kapcsolatok bővítésének mesterfogásait. Aki ismeri, annak nem kell bemutatnom az előadót. A sok vicc, és mulattató példa mellett és mögött valóban mély és komoly tanításokat tehettünk magunkévá.

Tonk Emil előadásaA nap végét pedig Cérna Szabi zárta a sikercseppek című előadásával, ami párhuzamot vonat az általa készített prémium minőségű bor és a dxn üzlet között.

Örülök, hogy ismét részt vettem a DXN rendezvényén, mert megint feltöltődtem.  Olyan tanításokat kaptam, amit hosszú távon is tudok használni és próbálom belőle a lehető legtöbbet beépíteni a mindennapjaimba, hogy az életben és a dxn-ben is minél sikeresebbé váljak.

Egy dolgot biztosan tudok, ha újra kezdeném, megint csatlakoznék a DXN-hez.

Barátok - DXN család  A pozitív hozzáállás megváltoztatja az életed

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük