DXN mint üzleti lehetőség

DXN üzleti lehetőség

DXN mint üzleti lehetőség – A DXN elsősorban a ganoderma kávéiról, az egészség megőrzéséről, illetve megelőzés fontosság hangsúlyozásáról ismerhetjük.

Tudjuk-e azonban, hogy a DXN nagyszerű üzleti lehetőséget is kíván számunkra? Ha nem csak a finom, egészséges ganoderma kávét akarjuk fogyasztani?

DXN mint üzleti lehetőség

A DXN törzsvásárlói regisztrációjával nem csak a törzsvásárlói kedvezményt kapjuk meg a cégtől, hanem attól jóval többet.

A DXN megalkotta a ganoderma kávét, mellyel az emberek egészségén kíván javítani. Tudva azt, hogy milyen hatalmas és nagyszerű segítséget tud nyújtani nekünk a ganoderma.

Dr. Lim a cég alapítója úgy gondolta, hogy nem csak a termékeivel, hanem egy nagyszerű lehetőséggel is kíván segíteni a fogyasztóinak.

Úgy döntött, hogy a termék terjesztésére, és marketingjére szánt összeget szétosztja azon felhasználók körében, akik ezen munkarészeket átvállalják. Így jött létre a DXN Marketingterve.

Összefoglalva: A fő feladatod beszélj a DXN ganoderma kávéiról és üzleti lehetőségéről másoknak is, úgy mintha semmi anyagi érdekeltséged nem fűződne hozzá! Ilyen egyszerű! Semmi több!

Az MLM mint üzleti lehetőség

DXN mint üzleti lehetőségSokan mikor meghallják az mlm szót rögtön negatív érzelmeket kapcsolnak, hozzá. Ami többnyire azért van, mert negatív véleményeket hallottak az ismerőseiktől az mlm-ről. Pedig lehet, hogy csak türelmetlenek voltak, vagy azt hitték munka nélkül is működik ez az üzleti lehetőség.

Valójában ez is egy szakma, ugyanúgy, mint a pék, vagy postás, vagy akár a bolti eladó. Sajnos sokan ezt nem értik meg, vagy csak nem hajlandóak tanulni. Így aki eddig még nem foglalkozott hálózatépítéssel, mint ahogyan korábban én sem, így neki sokat kell még tanulnia. Míg aki már korábban tagja volt egy-két mlm cégnek és ott hajlandó volt tanulni , annak nyílván könnyebb a helyzete. Persze az is kérdés, hogy az ember miért vált mlm céget? De ez már egy másik bejegyzés témája.

DXN a kávés MLM üzlet

A DXN a kávé mellett a cég a Marketing terve révén olyan üzleti lehetőséget biztosít bárki számára, ahol az elért teljesítményben nincs visszaesés. Azaz, ha elértél egy üzleti szintet és az megelégedéssel szolgál számodra, akkor akár hátra is dőlhetsz. Függetlenül az elért szinttől.

A DXN fő terméke a ganoderma kávé amit az emberek 82%-a fogyaszt. Így nem nehéz meghívni akár az ismerősöket, akár ismeretleneket egy kávéra. Elmesélni nekik, hogy te miért ezt a kávét iszod. És ha nyitottak rá megmutatni nekik a DXN-t mint üzleti lehetőséget.

DXN az online üzleti lehetőség

A DXN üzleti lehetőségét nem csak a klasszikus módon az emberek meghívásával lehet építeni, hanem online is. Erre nagyon sok pozitív példa és példakép is van a csapatban.

De miért akarnánk a hálózatot online építeni?  Mert egy jól működő weboldal akkor is dolgozik, ha te éppen nyaralsz, dolgozol, a gyerekkel foglalkozol vagy éppen alszol. Amikor a professzionális weboldalad (itt nem az interneten ezrével található amatőr termékbemutató oldalakra gondolok) napi 24 órában dolgozik „helyetted”! Itt azonban azt meg kell jegyeznem, hogy neked is dolgoznod kell a weboldaladdal, hogy utána a weboldalad dolgozzon helyetted.

Mit kapsz a DXN-től ha az üzleti lehetőségét választod?

Ha már eldöntötted, hogy mélyebben beleásod magad az DXN által kínált hálózatépítés rejtelmeibe, és elindulsz az anyagi függetlenség útján. Az alábbiakat is megkapod a DXN regisztrációval.

  • A több mint 22 nyelven igényelhető ingyenes DXN-es weboldalt. Ezzel más országokban is online meg tudsz jelenni.
  • Hozzáférést kapsz az ugyancsak ingyenes intranet rendszerhez, melyen keresztül a weboldalaid tartalmát szerkesztheted. És nem utolsó sorban profi érkeztető oldalakat is készíthetsz.
  • Hatalmas mennyiségű ingyenes oktató video és hanganyag is rendelkezésedre áll.
  • De itt tudod visszanézni a korábbi web konferenciák hanganyagát.
  • Nyomon tudod követni és menedzselni tudod a hálózatodat.
  • Egy nagyszerű ingyenes hírlevél küldő rendszer is rendelkezésedre áll. Ami a mai világban igen nagy érték, bármennyire is sokan azt hangoztatják, hogy már a hírleveleknek leáldoztak.
  • Hozzáférést az igazán nagyszerű és értékes előadásokhoz a rendszeres heti webkonferenciákon.

Mi az, amit tenned kell, hogy ne csak lehetőség maradjon a DXN üzlet?

DXN othoni munkaVan egy rossz hírem, de ezt rögtön az elején tisztáznunk kell: Munka nélkül nem fog menni! Hiába a professzionális marketing és a segédanyagok, a saját sikeredhez elsősorban TE kellesz! Ha ezek után is van még kitartásod, olvass tovább!

Ezen az oldalon nem találsz semmilyen letölthető tanulmányt, és nem akarok neked semmit eladni. Egy lehetőségre hívom fel a figyelmedet. Az én sikerem nélküled is garantált, a tiédhez TE kellesz!

Nézzük lépésről lépésre, mit kell tenned:

  • El kell döntened, akarsz-e dolgozni, a szabadidődből heti néhány órát rá tudsz-e arra szánni, hogy ezzel az üzlettel foglalkozz az interneten, és van-e kb. 5.000 (ötezer!) forintnyi szabad pénzösszeged, aminek hiánya nem veszélyezteti a saját és családi életviteledet.
  • Egy nagyon fontos jó tanács! Csak akkor kezdj foglalkozni ezzel az üzlettel, ha tudsz benne hinni, ha tudsz érte lelkesedni, ha úgy érzed jó kedvvel tudnád ezt csinálni! Hogy miért fontos ez ennyire? Az én történetemben bővebben olvashatsz róla.
  • Ha végképp nem tudlak lebeszélni arról, hogy jó kedvvel, sok munkával, nagyon sok pénzt keress, akkor töltsd ki a tagsági szerződés online változatát ide kattintva!
  • A következő, kellemetlen lépést sajnos nem lehet elkerülni, ki kell fizetned a regisztrációs díjat (5.000 Ft), mely tartalmazza a bemutató mappát és az online hálózatépítést segítő szolgáltatási csomagot.
  • Ha valami nem teljesen érthető, vagy nem tudod pontosan mi a következő lépés, csak kérdezz nyugodtan.

Befejezésül már csak két teendőd van:

Tanulni

Néhány információt magadba szívni, hogy ne kövesd el azokat a hibákat, amiket már mások elkövettek. Ehhez szintén díjmentesen biztosítunk egy hozzáférést a zárt, értékesítést támogató intranet rendszerbe, ahol minden tudást megtalálsz, ami a sikeredhez szükséges.

Cselekedni

Minél több emberrel megkóstoltatni a kávét, és minél több embernek elárulni a saját weboldalad címét.

+ Bónuszként esténként, lefekvés előtt megnézheted a hálózatod fejlődését. Ha aktívan tevékenykedsz, hidd el, nem lesz rossz érzés :-)!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük