Szerdán volt Szilágyi Balázs új könyve bemutatója ezzel egy időben egy egész napos előadássorozatot is tartott 31 gyakorlati tanács online pénzkereséshez címmel.
A könyvére már tavasszal előfizettem, ezzel együtt belépőt kaptam a szerdai előadásra is. Már majdnem elfelejtkeztem róla, de szerencsére Annától kaptam emlékeztető email-t. Szerencsére tudtam úgy szervezni a dolgaim, hogy el tudtam menni az egész napos előadásra.
Nagyon hasznos dologokról volt szó, és biztos vagyok benne, ha elolvasom a könyvet még több hasznos dolgot fogok tanulni. De meg kell mondjam, hogy volt sok olyan dolog is, amiről már korábban tudtam, de nem foglalkoztam még vele, vagy nem teljesen értettem meg a lényegét.
A szerdai nap inkább egy online szakértői napnak nevezném mint egy motivációs napnak, de mégis nagyon motiváló volt számomra, hogy korábban eltervezett feladatokat megvalósítsak, és ne csak elméletben, hanem gyakorlatban is. Mert ugye az idő az nem ál meg. (de erről majd egy másik bejegyzésben).
Azért is fontos volt számomra a mai nap, mert amint sokan tudhatjátok a DXN ganoderma kávé üzletünket főként online építjük. Mindezt azért így mert hisszük, hogy így sokkal több embert meg tudunk szólítani, és az online üzletépítéssel 100%-ig meg tudjuk valósítani a nyomulásmentes üzletépítést.
Neked is azt javaslom, hogy ha szeretnél valamit profin csinálni, akkor tanulj a sikeres emberektől, azoktól akik segíteni tudnak abban, hogy elérd a céljaidat. Mi a hobbink mellet a DXN-t találtuk meg és hisszük azt, hogy a DXN az egyike azon hálózatoknak, amiben hatalmas lehetőség és siker van, ha tényleg komolyan és kitartóan csinálod. Neked is tetszik? Csatlakozz hozzánk, hogy segíteni tudjunk neked is.