Szeptember 20-án került megrendezésre Szilágyi Balázs a honlaprafel.hu alapítója által immáron sokadik alkalommal a SEO konferencia.
Már régóta követem Balázst és tanításait. Részt vettem a 4 napos képzésén és számos online tanfolyamát is végigcsináltam. Persze még sokat kell tanulnom, de már eddig is nagyon sok hasznos információt és tudást szerezhettem meg általa.
SEO konferencia
Idén úgy döntöttem, hogy végre elmegyek a konferenciára is, mellyel egy időben jelent meg Balázs új könyve a Stabil bevétel keresőoptimalizálással. Be kell vallanom, így utólag is, hogy kitűnő döntés volt, hogy részt vettem rajta.
VIP tagként külön kitüntetett bánásmódban részesültem néhány társammal, hiszen az első sorokban az asztaloknál kaptunk helyet. Így közelről nézhettem végig a jobbnál-jobb előadásokat.
Elsőként Szilágyi Balázs beszélt a SEO-t érintő 2016-os változásokról, aki minden tanításával arra nevel, hogy a SEO nem más, mint egy gondolkodásmód.
Majd Csák Gyulától hallhattunk nagyon hasznos tudást, hogy milyen is a jó szöveg.
Ebéd után Ormándlaki Balázs vezetett be minket a Google Adwords rejtelmeibe és világított rá az Adworsds nyújtotta lehetőségekre.
Ez után Bíró Viki mesélte el nekünk, hogy hogyan építette fel a Süss velem web áruházát. És mik azok az apró finomságok, amikre érdemes figyelnünk egy webáruház indításakor.
A nap végén ismét Balázs tanításait hallgathattuk meg, hogy hogyan szerezzünk stabil bevételt keresőoptimalizálással.
Mit adott nekem a SEO konferencia?
Ahogy a mondás is mondja, jó pap holtig tanul. Nem voltam ezzel én sem másként ezen a napon sem. Hiszen ma is sok érdekes, és elgondolkodtató ötletet, tanácsot kaptam. Sok hasznos és érdekes információval lettem gazdagabb. Olyannal is, amit hosszú távon és olyannal is, amit rövidebb távon tudok hasznosítani.
Most már csak rajtam áll, hogy a kapott tudást mikor és hogyan valósítom meg.
Ha te is kíváncsi vagy rá mire jutottam látogasd meg ganoderma kávés oldalunkat is!
Néhány kép a napról:



